Ez a könyv az elvesztett ártatlanságról szól. Arról, hogyan lehet visszanyerni legalább egy keveset a világ gyermekien őszinte és egyszerű látásából, megértéséből. Mindezt úgy, hogy az ember már túl van életútjának felén, és Babits szavaival így szólítja meg magát: "Égésed fáj csak, de fájásod égjen", s e lángok hol a poklot, hol a tisztítótüzet idézik. Ez a könyv természetesen sok mindenről szól még. Például a mesterek fontosságáról, akik nemcsak a költőt, de magát a személyt is elvarázsolják, útba igazítják, óvják lépteit. Szól még a hétköznapok tompa fényéről, de az istenélmények világosságáról is - épp ez benne a villamosság, a delej, az áram. S hogy mi lehetne a konklúzió? Szabó T. Anna egyik versét ekképp zárja: "Futás játszani!". A felszólítást vegyük komolyan: ez a könyv a legtöbbet talán mégis a játékról tudja.