„Napjaink magyar társadalmában a Fidesznek jutott a »pillanat hőse« szerep. Tegyük tüstént hozzá: a történelmi pillanatok felettébb képlékenyek, olykor hetekig-hónapokig, máskor évekig-évtizedekig tartanak. Bármennyi szó esett is az elmúlt években a Fidesz történetéről és útjáról a kétharmadig, a hatalom osztatlan birtoklásáig, bármily sokféleképpen mérlegelték az érintett szakemberek azt az alig negyedszázados utat, amely a rendszerváltás lázában született ifjú csapatot eljuttatta a hatalom csúcsaira, valójában ennek az útnak számos részletét homály fedi.
Létezik egy »Fidesz-jelenségnek« nevezhető különös történet, amelyhez fogható kevés akad az újabb kori európai históriában. A Fidesz-jelenség azért is méltó lehet megkülönböztetett figyelmünkre, mivel a történet szereplőinek – főképp főszereplőjének – kulcsszerepe lesz annak a kritikus fordulópontnak a kimenetelében, amelynek belátható időn belül el kell dőlnie. Vagy visszabillen a magyar társadalom fejlődése a rendszerváltással elkezdődött és a klasszikus, nyugat-európai fejlődési utat jelentő vágányokra, vagy pedig – mint már annyiszor – torzóban marad minden olyan lehetőség, amely a változással felkínálkozott; Magyarország belemerevedik egy keleties, tekintélyelvű, anakronisztikus rendszer ásatag kereteibe, vagyis abba a gazdasági szükség által kikényszerített, »demokrácia utáni« állapotba, amelyről a miniszterelnök beszélt. Az ilyen típusú rendszereket, a történelem tanúsága szerint, ha egyszer megszilárdulnak, csakis megdönteni lehet, mint általában a zsarnoki berendezkedéseket. A másik lehetőség, hogy belső bomlási folyamataik és konfliktusaik feszítik szét őket. Az ilyen rendszerek ugyanis képtelenek az önreflexióra és az önkorrekcióra, ezért egyre súlyosabb hibákat követnek el, ugyanakkor állandó sikerpropagandára van szükségük.”