Vad szexualitás, bulémia - mint jellegzetes civilizációs betegség - és a vasfüggöny mögötti történelem drámai természetességgel fonódik egybe Sofi Oksanen regényében, a Sztálin teheneiben. Oksanen az első nyugati író, aki egyszerre belülről s mégis kívülről ír a szovjet időkről. Noha Anna egészségesnek tűnik, mégsem tipikus finn kamasz lány - anyja a vasfüggöny mögül került az 1970-es évek nyugati világába, más szokások, más viszonyok közé. Anna lakóhelyén, a tősgyökeres finn kisvárosban az emberek gyanakodva tekintenek a keleti blokkból menekült emberekre legyen az bármilyen nemzetiségű, ők már csak ruszkik maradnak. A nők pedig kurvák. E bélyeg beleégett Anna lelkébe, s hogy lemossa magáról származása szégyenét anyjával együtt a titkolózást választja - soha ki ne derüljön semmi! Anna hallgatásra kényszeríti magát: eltompítja lelkét, s csak az éberség fenntartására, a tökéletesség megszerzésére figyel. A Sztálin teheneiben különböző generációkhoz tartozó nők életét követhetjük nyomon a háborútól a második ezredfordulóig, a nagyanyától az anyán át az unoka sorsáig kígyózik e megrendítő saga, melynek hősei a lelki elveszettség, az otthontalanság s a történelem viharai közt próbálják meglelni, ha nem is a boldogságot, de legalább a biztonságot. Példátlanul erőteljes irodalom nők három generációjáról, akiket a politika, a háború, a szerelem és a betegség sodort el egymástól és önmaguktól.