A világhírű abszurd drámaírónak egyetlen prózai műve A magányos. Itt nincs már Kopasz énekesnő a színen, semmiféle Rinocérosz látványa nem szórakoztatja vagy borzasztja a nézőket. A regény hőse egyszerű kishivatalnok, aki rettentően szenved a szürke hétköznapok eseménytelenségétől. A véletlen mintegy isteni beavatkozása nyomán azonban hatalmas örökséghez jut. Modern Faustként bebarangolja az emberi létezés lehetőségeit: a test örömeit, a szerelmet és elhagyatást, a háborút és békét, a vigasztalan gondolkodást, a hasznavehetetlen tudást. Rettentően szenved a magánytól, de még jobban szenved az emberi közösségektől. Gazdagon is egyedül marad, mint ahogy szegényen is mindig egyedül volt, beteljesítve az egzisztencializmus alaptételét – mert A magányos ortodox módon egzisztencialista alapmű-: egyedül jövünk a világra, gyógyíthatatlanul egyedül vagyunk és egyedül is távozunk belőle.