„Az úgy volt, hogy Szeréna lekéste a legutolsó buszt. Ennek előzménye másfél évvel előbbre vezethető vissza, amikor Cibere Béla egy kotyvalékot kapott Szerénától lankadó férfiereje felhorgasztásához. (Három szárított levelibékát kilenc szem penészes árpával és hét szem tarkabarka babbal főzött össze Szeréna.) Cibere itta a főzetet rendületlenül, de semmi. Aztán nevezett délután olyan férfierő szállta meg, hogy ihaj, és egymás után, az értelemszerű pihenőidőket leszámítva, hatszor tette magáévá Szerénát: kétszer elölről, két és félszer hátulról, félszer oldalról, aztán Szeréna kénytelen volt az ágyhoz kötözni a buzgómócsing tanár urat, és úgy lovagolta meg, mint egy musztángot szőrén. Végül Szeréna holtfáradtan csusszant le a csődörről, bódult álomba zuhant, és a habos csatakosra izzadt paripa is kidőlt. Amikor feleszméltek, Szeréna magára kapta a ruháit, és azt se mondta Ciberének, hogy fapapucs, rohant volna a buszhoz, de nem találta a fapapucsát. Keresték itt, keresték ott, tűvé tették érte a kis csótányos lakáskát, még a beépített szekrény alá is benéztek, de sehol. Mintha a föld (padlószőnyeg + PVC) nyelte volna el. Aztán meglett. Szeréna a buszmegállóban szerencsét próbált. Három autót intett le, de senki sem vette fel. El lehet képzelni, hogy nézett ki. Végre egy részeges kocsis mellé kéredzkedett fel egy stráfszekérre, így a fél útig nem kellett gyalogolnia. Amikor a férfi orálisan (jól artikulálva) követelte a viteldíjat, Szeréna dühében olyat mondott, amilyet nem merek ide most leírni. Mér? mér? rosszat mondtam? motyogott magában a kocsis, hát modern világban élünk, a tévében meg az egész világon így moderálják magukat a nők, nem?”